Touchdown

Hát megérkeztünk.
Majdnem semmi nem történt út közben, kivéve, hogy lekéstük a csatlakozást Párizsban. Kicsit reménykedtem, hogy kapunk egy napot, amit croissanttal kézben az Eiffel-torony tetején tölthetünk, de csak 3 óra várakozást meg egy szendvics- és italutalványt kaptunk, ugyanis nem egy járat van naponta, ahogy én azt képzeltem. (Nem mintha nem akartam volna már ideérni, de azért egy ingyennap Párizsban mégiscsak...)

A gépünk valami fél órával előbb szállt le Detroitban, mint kellett volna, én még ilyet nem pipáltam. Kb. öt perc sorbanállás után máris a immigration officer kérdéseire válaszoltunk. Nekem kellett volna még valami papír azon a száz oldalon kívül, amivel ottlétem jogosságát kívántam igazolni, de rövid tanakodás után arra jutott a kislány, hogy sebaj, majd legközelebb hozzam magammal, és bepecsételt nekem 3 évet. Dorka szintén simán megkapta fél évre.
Ezen a ponton végleg az lett a véleményem, hogy az USA-ba bejutni NEM nehéz, ha az ember egy kicsit is konszolidáltan néz ki és viselkedik. Tulajdonképpen mindenki, akit ismerek, simán megkapta a vízumot, nem is értem, hogy miért gondoltuk/gondolják sokan, hogy ez nehéz.

A reptérről kilépve szembesültünk a súlyos hideggel - minusz 2 Fahrenheit, ami Celsiusban már nagyon minusz. Ez azóta ( az elmút egy nap alatt :) sem változott, és a lokál arcok is ki vannak akadva. Annyira, hogy ma tanítási szünet volt a public school-okban emiatt, ami szerintem azért enyhe túlzás, tekintve, hogy az autótól az iskoláig kb. 10 métert kell megtenni, és az sem valószínű, hogy szénhiány lenne.

Dirk Zenz nevű osztrák kollégám felvett minket a reptéren, elvitt Plymouthba, az AVL-hez, felvettük az autónkat, és két autóval elmentünk a lakáshoz.

Az autó egy fekete, 3 literes Ford Taurus, 22ezer mérfölddel, vagyis szinte új. Ehhez képest az ablakspricni nem működik, ami engem nagyon idegesít. Minden más viszont tetszik rajta egyelőre (a középső konzol kialakítás korrekcióra szorul - dorka). Nem valami erős, a váltó pedig nagyon lassú, de megjárja. Nagy, kényelmes, minden elektromos benne (az ülés is - eddig ezt marhaságnak tartottam, de tulajdonképpen tetszik), és a csomagtartó távirányítóval nyílik, amit minden autóban be kéne vezetni. Az autó egyébként szinte tök fehér, mert - mint azt amerikalátott kollégáim előre mondták - a sót nem sajnálják az utakról. A parkolóban ropog az ember lába alatt a só, viszont az utak tényleg nincsenek lefagyva. Az érkezéskor rajtam levő nadrágom tele van sófoltokkal a ki-/beszállástól, azóta figyelek.
Van még egy hasznos fícsör: a távirányítón van egy gomb, amit megnyomva a riasztó elkezd szirénázni. Ez arra jó, hogy az ember megtalálja az autót az öt focipályányi parkolóban - már volt rá szükség.

A lakás szintén jó, ha nem is tökéletes. Két hálószoba, két fürdőszoba, nappali, teljesen felszerelt konyha, étkező, gardrób, csomó beépített szekrény, mosó- és szárítógép, 3 tv, dvd-lejátszó, gyors internet, ajándékcsomag csokival meg hasonlókkal, továbbá egy pici minden fontosból: mosogatószer, szappan, mindenféle krémek meg kencék, üdítő a hűtőben. Az eddig tapasztalt egyetlen hátrány, hogy a falak papírból vannak, vagy valami jeti lakik fölöttünk, mindenesetre eleg jól hallani, ahogy ide-oda masírozik. Igazából eddig nem különösebben zavaró.
A környék elsőre kicsit furcsának tűnt, kb. olyan, mintha a törökbálinti Tesco környékén lakna az ember - minden út, amit eddig láttam, minimum kétszer két sávos, a házak között ötven-száz méter is van, vagy csak simán egymagukban állnak a semmi közepén. Az eddig látott épületek nagy többsége földszintes vagy 1-2 emeletes, úgy látszik, itt olcsó a telek.

A munkahelyen sokminden nem történt. Beszélgettem picit a projektvezetővel, aztán elintéztem a pc-s és a unix-os hozzáférésemet, majd egy titkárnő (?) elvitt egy jó messzire levő másik épületbe Fordos belépőt csináltatni. Ez fényképfelvétellel együtt kb. 3 percig tartott, ez tetszett.
Vicces volt az út odafele: kérdezte a nő, hogy mik az első benyomásaim, mennyire vagyok meglepve? Hirtelen nem jutott eszembe semmi különös, azt meg nem akartam mondani, hogy nagyjából erre számítottam, de valamit azért mondtam. Aztán visszakérdeztem, hogy volt-e már Európában, és hogy mi volt az első benyomása. Aszongya erre, hogy furcsa volt, hogy az emberek a bal oldalon vezetnek, és hogy hogy megy nekem a jobb oldalon vezetés? Mondom, az
nem Anglia volt véletlenül? Kiderült, hogy de, és hogy ő azt hitte, ez mindenütt így van Európában :D

Itt be is fejezem mára, mert elmúlt éjfél, és leragad a szemem. Holnap - vagy máskor - folyt köv.