Újra jelenkezem

Elég rég írtam, ezt egyesek szóvá is tették, úgyhogy most igyekszem pótolni a lemaradást.
Kezdeném talán azzal, hogy mi történt, mióta megjöttünk New Yorkból: lényegében semmi. Főleg ezért nem írtam eddig. Hét közben dolgozom, este 6-ig, 7-ig, és az elmúlt pár hétben szombatonként is dolgozam 5-6 órát. Ezzel együtt nem érzem úgy, hogy órási hasznára lennék a projektnek, mert továbbra is lassú vagyok az IDEAS-szal (a 3D-s tervezőprogram, amit a Fordnál használnak). Már nem emlékszem, mennyi időbe telt, mire a ProEngineerel (amivel eddig dolgoztam) mesteri szintre jutottam :-), de az IDEAS-szal mindenképp tovább tart. A ProE volt az első tervezőprogram, amit használtam, és nem volt mihez viszonyítani. Az IDEAS-szal viszont mindent úgy akarok csinálni, ahogy a ProE-nél megszoktam, de sokszor nem megy. Többnyire nem megy. Ezen túlmenően, bizonyos dolgokra egyszerűen nem képes, vagy csak rendkívül nehézkesen. Például, ha módosítom a motorblokk egyik homokmagját, nem látom a változást a blokkon azonnal. Egy embernek majdnem egynapi munkájába kerül a módosításokat láthatóvá tenni. Ebből kifolyólag a blokk hetente egyszer frissül, kissé lelassítva a konstrukciót. Olyan egyszerű dolgok, mint pl. a falvastagsag ellenőrzése, csak úgy lehetségesek, hogy várok egy hetet a frissített modellre, vagy saját magam kivágok egy kockából két szomszédos magot. A kivágás természetesen nem asszociatív, tehát ha a falvastagság nem stimmel (és elsőre sosem stimmel), akkor módosítani kell a magon, és kivágni újra. A másik, amivel sokat szenvedek, az IDEAS-hoz tartozó adatbázis-kezelő, a Teamcenter, ami a ProE-s világban a ProIntralink. A Teamcenter valami hihetetlenül nem hatékony, túlkomplikált, logikátlan szar, folyamatosan azon csodálkozom, hogy mielött megírták, miért nem néztek meg egy hasonló funkciót betöltő programot, mint pl. a ProI. Órákat töltök azzal, hogy ki- vagy becsekkoljak alkatrészeket, vagy rávegyek egy összeállítást, hogy a beleépített alkatrész legfrissebb verziójára hivatkozzon.
Kábé olyan érzés ilyen eszközökkel dolgozni, mint körömreszelővel fát vágni. Ezek után egyátalán nem csoda, ha a Ford csődbe megy.

Hétvégénként a hét fáradalmait pihenjük ki, vagy a tévé előtt, vagy egy metroparkban. Eddig négy különböző metroparkban voltunk, de nem nőttek a szívemhez. A parkok elég nagyok, de betonozatlan séta-ösvényből kevés van bennük, azok is rövidek, és sterilek, kb. olyan, mintha a Margitszigetre menne ki az ember. A Margitszigetet persze szeretem, de ha természetbe akarok menni, akkor nem oda megyek.
Azért azt is meg kell említeni, hogy minden metroparkban, ahol eddig voltunk, van egy Nature Center, ami nagyon klassz. Az összes, a parkban élő állat(vagy a múltban élt, mint pl. bölény) be van mutatva, rajzon, fotón, kitömve, vagy élve, pl. békák egy akváriumban, vagy teknősök, hasonló. Plusz van rengeteg egyéb információ, pl. szétszedhető csontvázak: egy emberi meg egy szarvasé, minden csont különböző színű, hogy meg lehessen találni, hogy ami az embernek valamije, az mije a szarvasnak. Tök jó.

Szombaton vendégségben voltunk az itteni AVL személyzetisénél. Tőlünk kb. 35 mérföldre lanknak észak felé, egy gyönyörű környéken. Sok szép lakónegyed van errefelé, de ez mindenen túltett, amit eddig láttam. Gyönyörű, nagy házak, sehol egy kerítés, és a legszebb: vacsora után a ház hátsó kertjében megjelent öt darab szarvas, a ház mögötti erdőből jöttek elő, és lelegelték a házigazdánk virágait. Értitek, öt szarvas?! A kertben! Eszem megállt.
AVL-esek voltak meghívvak, főleg külföldiek, olyan 12-en lehettünk. Kicsit nehézkesen indult, de vacsora után, az elfogyasztott sörök számával arányosan emelkedett a hangulat, különösen, amikor Jenga nevű társasjátékot játszottunk úgy, hogy a vesztes csapatnak kellett felest innia. Dorka a vesztes csapatban volt, háromszor vesztettek egymás után, de mivel ő vezetett, én ugrottam be helyette az ivásnál :-)

Dorka hétfőn elutazott New Yorkba, két hétre. A mamájának most lesz a szülinapja, és kijött meglátogatni Dorkát. Tekintve, hogy a környékünkön sok látnivaló nincs, ez jó döntés. A new yorki út egyben alkalom volt arra is, hogy beadja az üzbég követségen a vízumkérelmünket. Már jóval korábban kapcsolatba léptünk (pontosabban, Simi) egy üzbég utazási irodával, ami megszerezte nekünk a vízumhoz kötelező, az üzbég belügyminisztérium által kibocsátott meghívólevelet, és ezt elfaxolta a new yorki követségre. Ezután már csak a vízumkérő lapot kellett kitölteni, és befizetni 270 dollárt. Ez 135 fejenként, több, mint egy túristavízum az USÁ-ba, és azért ennyi, mert kétszeri belépéssel kértük (a tervek szerint átmegyünk Tadzsikisztánba), és sürgősséggel. Normál ügymenet esetén 10 munkanap alatt intézik el, de mivel a követség honlapja szerint a vízumbeadás napja nem számít, és mert Dorka csak ma (kedden) adta be, 10 nap mulva már nem lenne New Yorkban, az útlevele nélkül viszont nem tud hazarepülni. Úgyhogy 50% felárral, sürgősséggel kértük, ami 5 munkanapot jelent, elvileg. Gyakorlatilag Dorka ma 10-re odament, és háromnegyed 11-kor a kezében voltak az útlevelek, bennük a vízumok. Amikor beszéltünk, megkértem, hogy nézze meg, minden adat jól van-e benne, persze kiderült, hogy a belépés időpontja augusztus 18., 17.-e helyett, a belépések száma pedig 1, kettő helyett. Ha jól számolom, tulajdonképpen csak ez a két adat van a vízumban, meg a nevünk... :-) Gyorsan visszament, és kért még egyet, egy jót, ingyen. Ha minden igaz, most két üzbég vízumunk is van :-)

Nos, itt be is fejezem mára.